Olyan jól elvagyok itt két napja, van hol aludnom, enni is kaptam már kedden délben (!), miközben még semmit sem csináltam: furcsa érzés. Továbbra is esik,  mondjuk a konyhában valószínűleg nem fog (haha). Beosztásom szerint úgy dolgozom első nap, hogy 9-14, 18-22. Ez 9 óra, ami tartalmaz (nem) kétszer fél óra szünetet, für Mittag- und Abendessen, és úgy jön ki a 8 óra munka. 14-18 között pedig Zimmerstunde, lehet ejtőzni. Egész általános munkarend errefelé.

Hát nincs mit tenni, bemegyek átsétálok a konyhába reggel, lesz ami lesz. A séf, Christian, előtte nyomtatott papír, elhadarja mi a mai menü, alles klar? Én közben azon gondolkozom, van-e olyan szó az étlapon, amit ismerek, elég hamar megállapítom, hogy nincs. Feszülten figyelek tovább, mégis mi mást tehetnék? (:D) Következő pillanatban jön az égi áldás: mindez Georgnak, a souschef-nek szólt, aki szerencsére ismeri a szavakat, és úgy tűnik, meg is fogja tudni főzni! Ezután a séf mutatóujjaval egyértcelműen jelzi, hogy most én következek, és kedvesen meg is szólít (Du!), hogy még véletlenül se értsem félre. Gyorsan előkap 8-10 tálcát, majd egy post-it tömböt a zsebéből (én komolyan azt hittem, hogy ezeket az irodában láttam utoljára, se!), és felcimkézi melyikre milyen tálat kell készítenem: ez lesz másnap a reggeli svédasztal. Áhá! Azon kevés alapanyagtól eltekintve, amiről fogalmam sincs micsoda, nem is tűnik nehéznek: felvágottat kell szeletelni, meg sajtokat, gyümölcsöket felvágni (ananász, dinnye) tálakra, hát ilyet már mind csináltam, nem lesz gond! Az olyanokra meg, hogy mi az a geriebene Apfel mit Schale meg hogy Haferflocken, csak rájövök útközben! (Nem, nincs nálam szótár)

Na most jön a Scheiße! rész. Ja, még nem, egyelőre marha jól elvagyok a kis flow-mban, szeletelgetek, aprítgatok, duruzsolnak az osztrák rádióslágerek a hifiből, Mahlzeit!, hipp-hopp félkettő, Georg kérdi was fehlt noch? Hát még úgy a fele hiányzik, nagy görög séf. Na, az nem jó: ennek 14-ig meg kéne lennie, este szervíz van (= több fogásos vacsorát szolgálunk fel), szóval erre nem lesz idő. A séf is észleli a kényelmem, majd egy Du bist zu langsam, eh?! leba**ással otthagy, és kiadja Georgnak, hogy segítsen, aki ahelyett, hogy a teljes menü lefőzése után a jól megérdemelt zimmerstundé-ra indulna, 10 perc alatt behúzza a maradékot. Arcára van írva, mennyire örül, az enyémre meg valószínűleg az, hogy: Scheiße!

Mostantól érzem szörnyen kellemetlenül magam, ez a másnapi reggeli 45 főre van, de utána három nap teltház (120+), amikor már reggelente (7.30 - 12.00!!) rántottát fogok majd sütni a kedves vendégeknek, majd csak azután kezdhetnek neki előkészülni a következő reggelre. 120+ főre. 13:00-ig. Hm.
Kétségbeesésem elég komoly, megfordul a fejemben, hogy haza kéne menni. Voltak előre megírt magyarázatok ilyen esetre (tudod, hogy az elején nehéz, nem szabad feladni stb.), de valahogy ezekből most épp egy sem jut az eszembe! Először érzem, hogy borzasztóan hiányzik valami, a család, a barátok, nem tudom, vagy a haza (?), Viktor, vagy inkább csak a megszokás, azaz a megszokott kényelem. Szabályosan rettegek az esti szervíztől, mégis mi a fityfenét fogok én ott csinálni?

Végül túlélem az első estét, különösebb gond nélkül, leginkább a mosogatónál próbálok elbújni, amíg a két séf a befejező műveleteket végzi.

A második reggelen már bemutatkozhatok, mint reggelis szakács (Frühstückskoch), ami annyit tesz, hogy a svédasztal közepén két indukciós rezsón gyerekserpenyőben sütöm a rántottát, omlettet vagy a tükörtojást. A beosztásom is módosul 7.30-13, 18.30-22 órára, legalábbis papíron, a matek ugyanaz. Kis nyakkendőt is kell viselni meg nagy fehér papír szakacssapkát (Kochhut), amiről folyton elfelejtem, milyen magas. Ez a munka testhez álló, a vendégek nagy része jófej (értsd: álmosak és reggelit akarnak, én pedig a tojások őrzője vagyok!)

Ez az első reggel el is megy azzal, hogy felfogjam, mi hol van, hogy működik az egész reggeliztetés, mi az amit nekem kell csinálni, mi az amit a pincéreknek. Az túlzás, hogy mindent ától cettig elmondanak, de talán pár reggel során kiderül, hogyan is működik ez a rutin. (Update: hát igen, alakul: még az ötödik reggelen is ér olyan újdonság, hogy valamit nekem kellett volna megcsinálnom, egy hete itt vagyok, igazán tudhatnám már! - jegyezte meg az Oberkellner). Scheiße!

A reggeli, na meg a vicces csapatfotózás után az erkélyen, következik a rettegett előkészület a holnapi napra, amikor már háromszor ennyi vendég lesz (140), ami hát, több tojás! De mondjuk az a mai nap újdonsága volt eddig, hogy a legtöbben rántottát (Rührei) kérnek, na azt viszont nem tojásfeltörés kutyulás folyamattal kell itt készíteni, hanem van hozzá: dobozos tojás! Tehát magyarul: egy tejes dobozban előre felvert bolti tojás. Ilyen:

Mondjuk ez tetszik! Nyilván nem végzek 13-ig (csak 14-ig), de azért a séf jelzi, hogy normalerweise addig kéne.

Azt esti szervíz előtt megint nagy az izgalom: de most gondolj bele, úgy megyek be a konyhába, hogy nagyjából gőzöm sincs mit fogunk készíteni! Aztán a séf kimondja a varázsszavakat, aminek úgy örülök, mint kisgyerekként a négercsóknak: Kalbfleisch! Panieren! Panírozás!! Hát azt tudoook!!! :D Ráadásul vagy 100 szelet hús van, szóval (ismerve a sebességemet) azzal egy ideig elleszek!

Ezzel, meg a Wienerschnitzel sütéssel (megtudom, hogy a folyamatos olajban forgatás hatására levegőbuborékok keletkeznek a hús es a panír között, ami jó!) számomra el is megy a szervíz, kiszolgálunk 3-an 130 embert, a végén még besegítek a mosogatásba és takarításba a ma érkezett mosogatófiúnak (Miro), így már 23-ra végzünk is! A konyha csillog, mehetünk aludni. Sehr gut!